Melis Zoltán: Ha én vagyok a kapitány, csak egy ember utazik Koreába!

A sikerekben periódikusan gazdag magyar evezőssport egyik legmarkánsabb egyénisége Melis Zoltán. A Csepel SC egykori kiválósága, a mexikóvárosi ezüstnégyes vezérevezőse éppen negyedszázadon át volt szövetségi kapitány, hogy azután a 2008 végén volt nyugdíjba vonulását követően a fiatalabbak felé fordulva, újra edzősködésre adta a fejét.

– Néha én sem hiszem, hogy több mint fél évszázada kezdtem el evezgetni – emlékezett az 1961-ben volt első próbálkozásokra Melis Zoltán. – Bátyám, Tóni már néhány hónapja lejárt az evezős telepre, amikor egy alkalommal én is vele mentem. Így kezdődött.

A történet innen már ismerős: öt évvel később, 1966-ban már nemzetközi versenyt nyertek Belgrádban, váltott evezésben. Ekkor azonban még nem gondolt a két év múlva esedékes olimpiára.

– 1967-ben az akkori válogatott négyes az Eb-n második lett, ezzel teljesítették az olimpiai részvétel előfeltételét. A vezetők 1968 tavaszán kiskaput nyitottak azzal, hogy a luzerni regatta eredményei alapján mégis kikerülhettünk. Bonyolult osztás-szorzás után végül Tónival beülhettünk az olimpián rajtoló négyesbe, amely azután ezüstérmet szerzett.

1983-ig versenyzett, harmincháromszoros felnőtt magyar bajnokként vonult vissza úgy, hogy 1979-ben már megszerezte a szakedzői diplomát és edzősködött is.

– Szinte azonnal kineveztek kapitánynak, s ezt a feladatkört két éves egyiptomi kitérővel 2008-ig töltöttem be. Különösen a kétezres évek eleje volt sikeres, hiszen öt felnőtt, illetve junior-világbajnokságot nyertek élversenyzőink. Jómagam Peking után visszavonultam, de néhány hónapos tétlenség után ismét győzött a sportág vonzása. 2009 tavaszán kezdtem újra Csepelen, ahol kizárólag fiatalokkal foglalkozom. Először csak a 10-14 évesek kerültek hozzám, most 13-16 éves tanítványaim vannak. A legnagyobb élmény azonban a kezdőknél éri az embert. Ha én adom először kezébe a lapátot és megtanítom helyesen evezni, az a későbbi pályafutására döntő módon kihat.

Az idei már az ötödik szezonja, s mindinkább beérni látszik munkája gyümölcse.

– Húsz tanítványom van, közülük tizenheten indultak a korosztályos országos bajnokság versenyszámaiban és valamennyien első helyen végeztek hajóosztályukban. Meggyőződésem, hogy csak akkor van esélye a magyar evezésnek ismét világszínvonalú versenyzőket kiállítani, ha az edzők kiemelt feladatuknak érzik az alapok szélesítését, a fiatalokkal való következetes foglalkozást. A másik, ugyancsak kiemelt feladat a 17-20 év közötti tehetségek elkallódásának megakadályozása.

A napokban, Koreában evezős világbajnokságra kerül sor. Vajon ott mire számíthatunk?

– Aligha leszek népszerű, amikor kijelentem: ha én vagyok döntési pozícióban, akkor csak a váci egypárevezős, Galambos Péter utazik. Most, hogy a sportág kiemelt státuszt kapott, végképp a fiatalok felé kellene fordulni.