Névjegy
Pető Zsolt
Születési idő: 1980. március 19.
Klubjai: Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület, Győri Atlétikai Club
Nevelő edző: Székely István
Edző: Nagy Gábor
Kiemelkedő eredményei:
Ergométeren: világbajnok (2018), Concept2 világbajnokság- győztes (2016), kétszeres Európa bajnok (2016, 2018) Europen-győztes (2015), világbajnoki ezüstérmes (2017), Európa-bajnoki ezüstérmes (2017), négyszeres magyar bajnok
Evezésben: Világkupa 4. (2018, Belgrád)

Pedig csak fogyni akart!
Az ergométeren kétszeres világ-, és Európa bajnok para-evezős célja a címvédés előbb január 26-án az Ergo Európa bajnokságon, majd egy hónappal később a los angelesi vb-n, de a legnagyobb álma a paralimpia.

Kisfiával és kollégájával érkezik a Budapest melletti kávézóba Pető Zsolt, a Győri Atlétikai Club para-evezőse. Rendszeresen kel útra a Mosonmagyaróvár melletti Halásziból, mert nem csak kétszeres világ- és Európa-bajnok, hanem vállalkozó, cégvezető is. Két bot segíti a járásban, nemrég még csak egy kellett, tizennyolc éve pedig még futballozott és motorozott. 2014-ben a semmiből robbant be a sportágba.

Kora délelőtt van és máris átszelted a fél országot, a reggeled is ilyen mozgalmas volt?
Ez a nap is ergométerezéssel indult, otthon a teraszon edzettem. Amikor a tavalyi plovdivi világbajnokságról hazatértem elhatároztam, hogy lefogyok és még jobban odateszem magam. Előrehoztam reggelre az egyik edzésemet és azt is megfogadtam, hogy egy héten legalább háromszor délután is tréningezek. A reggeli etappal nincs gond, de a délutáni nehéz ügy, olyankor már otthon van a családom – meséli a harminckilenc éves boldog családapa: Bence nyolc, Maja pedig már két éves, így pedagógus felesége Csilla, visszatért hivatásához.
Őszintén szólva, amikor délután hazaérek a munkából a nap fennmaradó részét velük akarom tölteni. Persze erőt veszek magamon és kimegyek a teraszra edzeni, de előfordul, hogy utánam jön a gyerek, beleül az ölembe és úgy ergózok.

Szóval a család és az evezés. Mi az életed harmadik pillére?
2006 óta iroda-, és nyomdatechnikai vállalkozásom, üzletem van Mosonmagyaróváron, nem messze onnan a háromezer lelkes községben Halászin élek. 1998-ban kezdtem el a főiskolát villamosmérnöki szakon, de közben beteg lettem, „rossz lett” a lábam, és végül 2004-ben végeztem el. Hiába volt diplomám a szakmámban nem tudtam elhelyezkedni. Igaz nem is pályáztam meg túl sok állást, ahová felvettek volna, ott azt mondták túlképzett vagyok és elutasítottak. Aztán nyelvvizsgáztam, majd 2006-ban elkezdtem a saját vállalkozásomat. Először még csak tintapatronokat töltöttem a műhelyemben Halászin, majd üzletet nyitottam. Velem együtt összesen hat embernek nyújt megélhetést a vállalkozás.

Mi történt a lábaddal?
1995-ben 15 évesen Non-Hodgkin limfómát, azaz nyirokcsomó daganatot diagnosztizáltak nálam, azt még átvészeltem, de öt évvel később kiújult, akkor már a gerinccsatorna közelében. Kemoterápiát kaptam. Akkoriban még fociztam, aztán egyszer csak elkezdett romlani a lábaim állapota és ez így ment hónapról-hónapra. Aztán eljutottam idáig.

Ez pokoli lehetett, hogy élted meg?
Nem tűnt olyan drámainak, mivel mindig csak egy kicsit romlott a helyzet, mindig csak egy kicsit kellett változtatnom az életvitelemen. Kezdetben még futballoztam, motoroztam, aztán lépésről-lépésre lemondtam ezekről, jártam egy bottal, aztán kettővel. De így visszagondolva megrendítő, hogy milyen voltam tizennyolc évvel ezelőtt és milyen most. Gyakorlatilag alig tudom mozgatni a lábamat. A jobbat szinte egyáltalán nem, a balt emelgetni, nyújtani tudom, vízben egész jól megy, de a gravitációt nem tudom legyőzni.

A sport mikor kezdett el hiányozni?
Amikor abbahagytam a labdarúgást, egyáltalán nem hiányzott. Kezdetben elég volt a gyógytorna, aztán amikor belemerültem a munkába nem is gondoltam rá, tulajdonképpen hozzászoktam a mozgásszegény életmódhoz. Ennek lett eredménye, hogy 2014-ben már százharminc kiló voltam! Akkor mentünk el a sógorommal kajakozni, ami nagyon megtetszett. Beszereztem a későbbi edzőmtől Nagy Gábortól egy kölcsönhajót és minden este a vízen voltam. Csak aztán a kajakot vissza kellett adnom, aztán Gábor átirányított Székely István evezős-edzőhöz.

Mi motivált?
Elsősorban a fogyás! Aztán megélhettem újra azt, hogy utazok. Mindig is „csavargós” típus voltam, de nem voltak meg rá a lehetőségeim. El se hittem például, hogy eljutok Amerikába, vagy Nyugat-Európába. Őszintén szólva a másik nagy motiváció: az utazás.

Mennyire emlékszel az első versenyedre?
Rögtön külföldön, Olaszországban volt, Gavirate-n. Oda még a feleségemmel és az akkor öt éves kisfiammal, Bencével mentünk. Az örök élmény marad. Mivel egy hónapja voltam vízen a célom mindössze annyi volt, hogy végig tudjam evezni. Komolyan! Áprilisban szálltam először vízre, május közepén meg jött az első verseny! Még annyira az elején voltam az egésznek, hogy a versenyen futamonként 15-20 másodepercet tudtam javítani. És nem utolsó lettem. Utolsó előtti! Nem sokkal később a varesei Világkupán a FISA készített velem interjút és arra voltak kíváncsiak mióta evezek. Mondom, három hónapja. Nem hitték el.

Melyik a legemlékezetesebb ergométeres sikered?
Az első Concept2 gyártói világbajnokság Bostonban. A verseny előtt két nappal a nevelőedzőm Székely István szívinfarktust kapott, és nem tudott elkísérni Amerikába. Egy hirtelen ötlettől vezérelve az irodámba belépő gyerekkori barátomtól megkérdeztem van-e útlevele és ráér-e egy tengerentúli útra. Mindkettőre rábólintott.

Gondoltad volna, hogy ilyen rövid idő alatt, ilyen magasságokba jutsz?
Dehogyis. Volt egy fehérorosz srác, ő nagyon megvert a 2017-es Ebn-n Párizsban, de később kizárták mivel elasztikus szíjjal volt bekötve, ami segítette a mozgásban. Aztán tavaly Amszterdamban elég rendesen megvertem, immár két kilométeren (a FISA 2016-ban a para-evezősök számára ergométeren is bevezette a 2000 méteres távot – a szerk.). Az idei Eb-n is ő lesz a kihívóm.

Ergométeren tarolsz bármerre jársz. Vízen viszont nem megy olyan jól az evezés. Bánt ez téged?
Persze, hogy bánt. A helyzet az, hogy vízen még a mai napig nem értem el sikert. A legjobb eredményem Világkupa negyedik hely 2018-ból Belgrádból. Sajnos még mindig nehéz vagyok és nagyon nehezen tudok leadni belőle. Ergón a nagyobb súly kedvezőbb lehet, vízen viszont nem. Tavaly a plovdivi világbajnokságon azt mondta nekem Szierer János szövetségi kapitány: „az a legnagyobb bajod, hogy addig vagy sportoló, amíg edzel és versenyzel”. Sajnos harmincöt év nem telt el nyomtalanul, aki gyerekkora óta élsportoló annak természetes az az életvitel, de számomra nem. Nehéz átprogramozni az agyamat, hogy a nap huszonnégy órájában sportolóként gondolkodjak.

Erősségeid, gyengéid?
Az erőnlétem megfelelő, de az állóképességemen van mit javítani. Nagyon jó lenne, ha meg tudnám tartani a rajt után az energiám nyolcvan százalékát. Háttechnikában szerintem fejlődtem, de húsz kilogramm mínusz dobna a legtöbbet a teljesítményemen.

Hogy érzed magad a Győri Atlétikai Club kötelékében?
A klubtól minden támogatást megkapok. Sőt országosan egyedülálló sportösztöndíjat kapok Győr városától. Az egyesületben összesen három evezős részesül ebben a megtiszteltetésben és segítségben.

Mitől harmonikus a kapcsolatotok az edződdel Nagy Gáborral?
Nagyjából egykorúak vagyunk. Bár ez még nem feltétlenül alap egy jó edző-versenyző kapcsolathoz. Szakmailag mindenben egyetértek vele, de más témában azért szoktak lenni vitáink, már csak azért is, mert olykor elég öntörvényű vagyok, hogy úgy mondjam nehezen hunyászkodom meg. Pedig volt olyan hónap, hogy többet aludtam vele, mint a feleségemmel! Sőt Párizsban az Európa bajnokságon nem csak, hogy egy ágyunk volt, egy takarónk is! Aztán végül kaptunk kettőt. Mármint takarót.

Sűrű az év eleji programod: január 26-án Ergométeres Európa bajnokság Koppenhágában, majd világbajnokság Los Angelesben…
Igen, de ez az év nem csak a címvédés szempontjából fontos! Amilyen hamar csak lehet megyünk majd vízre! 2019 már kvalifikációs év és nagy álmom, hogy ott legyek a tokiói paralimpián! De addig még rengeteg munka van még hátra…

Így az Eb előtt milyen formában érzed magad?
December 5-én a Mosonmagyaróváron megrendezett ergométeres Világkupán csak kevesebb, mint egy másodperccel lett rosszabb az eredményem, mint a tavalyi washingtoni vb-n. Ez nagy reményekkel töltött el, de sajnos néhány nappal később lebetegedtem. Majdnem három hétig nem tudtam edzeni, kezdhettem mindent elölről. Szerencsére azóta sikerült olyan formába hoznom magam, amivel a tavalyi eredményemet remélhetőleg tudom javítani.

Németh Krisztián