Komárom Esztergom Megye Sportjáért díjat vehetett át Domonkos Ágnes, a Tata Tóvárosi Vízisport Egylet titkára. A klub mindenese, lelke, motorja már az egyesület harminc évvel ezelőtti születésénél is bábáskodott, és új, távlati tervei vannak, méghozzá az eljövendő olimpiai sportággal, a tengeri evezéssel.

Mit jelent számára az elismerés? Mennyire lepte meg, hogy Önre esett a választás?
Nagyon meglepődtem, rendkívül megtisztelő. A felterjesztő a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetségének elnöke Horváthy Lóránt volt, akivel hosszú éveken keresztül dolgoztam együtt. Együttműködésünk 1993-ban indult, amikor a megye partnerkapcsolatot létesített a németországi Rajna-Pfalz tartománnyal. Ez több sportágat is érintett, az evezést én koordináltam.

Nem véletlenül, hiszen alapítótagja a helyi evezős klubnak. Milyenek voltak a kezdetek Tatán?
Dr. Domonkos Anna Európa-bajnoki bronzérmes evezős a nagynéném, az ő révén ültem először hajóba 13 évesen. Amikor a Magyar Evezős Szövetség főtitkára volt, 1992-ben a felkérésére alapítottuk meg Tatán a klubot (még egy későbbi főtitkár van a családban, Szántó Éva a MESZ alelnöke, nemzetközi sportdiplomata Anna lánya – a szerző). Kaptunk egy erdősávot az önkormányzattól és a nulláról kezdve építettük fel az egyesületet. Az első tíz évben hihetetlen mennyiségű társadalmi munkával, és közadakozásból sikerült felépítenünk egy hajótárolót. Amióta kiemelt sportággá vált az evezés négyszer pályáztunk, így sikerült egy minden igényt kielégítő, esztétikus csónakházat kiépíteni. Az elmúlt harminc évet, mint titkár, mint edző, mint a gyerekek mentora a szülőkkel és a segítőkkel dolgoztam végig.

Az, hogy mennyire aktív életet él, már abból is kiderült, amikor ezt az interjút egyeztettük: napjának minden perce be van töltve az evezéssel, vagy az unokákkal…
Három unokám van, kettő a közelben lakik. A legkisebb két éves, szinte minden napos, hogy vigyázok rá néhány órára. Egyébként Tatán nagyon aktív a civil szféra, létezik egy társulás, amelynek az elnöke vagyok. Most éppen a minden szeptemberben megrendezésre kerülő civil napokra készülünk. Ez sem áll messze az evezéstől, mert a klubunk is tagja ennek a szervezetnek. Gyakran összedolgoznak a helyi sport és kulturális szervezetek, összekapcsolják a rendezvényeiket.

A közelmúltban a tengeri evezést is felvonultatta a klub, a Tatai Regattán lehetett kipróbálni a szakágat, amely úgy hírlik előbb-utóbb az olimpia programjára kerül. Honnan jött az ötlet?
Aki evezett valaha Tatán, az jól tudja, hogy ritka a tükörvíz a tavon, inkább szélcsatornában kell húzni, ezért a tengeri evezést szinte nekünk teremtették. A Tatai-tó a város közepén van, egyetlen hasonló versenyhelyszín sincs Magyarországon!

A tó körül olyan infrastruktúra épült ki, amely akár nemzetközi verseny megrendezését is lehetővé teszi. Bízunk abban, hogy ha a tengeri evezés olimpiai sportág, és a magyar evezés markáns vonala lesz, akkor kiváló helyszínként segíteni tudjuk a szakág fejlődését Magyarországon.

Mire a legbüszkébb az elmúlt három évtizedből?
Arra, hogy ezt a harminc évet elfogadható eredménnyel végig tudtuk dolgozni úgy, hogy nincs kiemelt szakedzőnk. Erős közösség működteti a klubot, olyan fiatal felnőttekkel, akik igyekeznek felkészíteni a versenyzőket is, miközben maguk is amatőr sportolóként eveznek. A célunk, hogy népszerűsítsük az evezést, és azoknak is lehetőséget adjunk a sportág megismerésére, akik nem törekednek arra, hogy világbajnokok legyenek.

Mi ad erőt nap, mint nap, miből töltekezik?

Mindig azt mondom a gyerekeknek is, hogy a sportból tanultam a legtöbbet. Az evezésben van egy rajt és egy cél. Ha az ember elindul, akkor be kell érkeznie a célba! Ha valamit bevállalok, nincs olyan, hogy nem viszem végig. A példaképeim is erre ösztökélnek, például nagynéném, Anna, aki ma is az evezés iránti töretlen elkötelezettségével a sportág aktív tagja. De nagypapámat is említhetném. Egyszerű, földműves ember volt. Az egyenesség, a tisztesség, a munka becsülete nem csak hogy átöröklődött, hanem a családomba is ivódott.

Most mi a cél, ami felé húz?
Szeretném, ha a nagyon szép csónakházunk olyan jól működne, mint mostanság! Viszonylag sok gyerekkel tudunk dolgozni. Emellett az is a vágyam, hogy a tengeri evezés meghonosodjon Tatán!

Fotó: Monos Gábor