Világbajnoki címeit ugyan még október elején szerezte a váci evezősök büszkesége, Jaruskáné Kőhalmi Éva, ám csak a közelmúltban vált elérhetővé. Ez a kis csúszás azonban mit sem von el a „Masters” kategóriában sorozatosan aranyérmeket szerző hölgy sikereiből.
– Ha már az ember egyszer eljut a világ másik végén lévő Ausztráliába, halálos bűn lenne ott nem alaposan körülnézni – vélekedett Éva asszony. – A versenyek végeztével harmadmagammal felkerekedtünk és egy lakókocsival keresztül-kasul jártuk a földrésznyi országot. Mire hazaértem, már nagyon hiányoztak a rendszeres edzések. Előbb még vízen is voltam, majd az ergométer került előtérbe. Egy holland gyártmányú masinám van, amellyel minden nap legalább fél órányit „lapátolgatok”.
– Ön fiatal éveit Vácon töltötte, a felnőttek között a legszűkebb élvonalba tartozott. Egypárevezősben a háromszoros Eb-bronzérmes Domonkos Anna mögött második helyet is szerzett.
– Testnevelő tanárként Szokolyán tanítottam nyolc évig, majd a váci Közgazdasági Szakközépiskolába kerültem. Ami a legfontosabb: imádtam a Dunát, s bár kezdő koromban kajakozni szerettem volna, de lehetőség hiányában kikötöttem az evezésnél. A történet teljességéhez tartozik, hogy a legelején a Nagymarosi Erdészet kézilabdacsapatában játszottam, a klub megszűnte után a tornával is próbálkoztam, s csak ezek után lettem kajakos helyett evezős.
– 1971-ben gyökeres fordulatot vett az élete.
– A gyerekkorom óta ismert felvidéki, Németországban élt Jaruska József megözvegyült, s ekkor kerültem én a képbe. Összeházasodtunk, a lányom 1972-ben született, a kis unokám pedig néhány hónapja. Mosbach városába kerültem, ahol kitűnő edzéslehetőségeim adódtak. A Neckar folyó tükörsima vízfelülete kész felüdülés volt a váci viszonyokhoz képest. Itthon ugyanis kimondottan veszélyes a Dunán evezni.
– Odakinn meddig jutott a versenyeken?
– Hamar megszületett a kislányom, s vele sokat foglalkoztam. A csúcson már itthon túljutottam, sikereket inkább ergométeren értem el. Volt idő, amikor én vezettem korosztályomban a világranglistát.
– A Masters versenyeket mikor kezdte el?
– A nyolcvanas évek elején, Bécsben indultam először ebben a kategóriában, s a mix kettesben mosbachi párommal, Eberhard Goke-kal legkevesebb hét világbajnoki címet szereztünk.
– Sokaknak talán furcsán hat, de a legnagyobb sikereit már a hatvanas éveiben járva érte el…
– Már 2001-ben is mehettem volna Ausztráliába, de akkor nem volt rá pénzem. Telt az idő, 2005-ben elhatároztam, hogy eltűnök a versenyekről, s csak 2009-ben térek majd vissza. Ám cseh barátnőim 2007-ben rábeszéltek, induljak el az ő országos bajnokságukon. Innen kezdve nem volt megállás: 2008-ban a mainzi Martina Goretzkyvel nyertünk Vb-t kétpárban, 2009-ben pedig a drezdai Veronika Zimmert-tel ültem össze, s vele is világelsők lettünk. Ausztráliában egyébként két német és egy dán hölggyel a négyesben is mienk lett a győzelem. Idén itthon is nyertes négyes tagja voltam; dr. Mészáros László, Bagi József és Noé Gábor társaságában bajnokságot nyertem.
– Ön immár 71 éves, de továbbra is példamutatóan keményen készül. Mi jöhet még?
– Én csak szorgos hangya vagyok ebben a sportágban, bár naponta nyüvesztem magamat! Ha a váci Duna-ágon nem lenne minden alkalommal halálfélelmem, még jóval előbbre is terveznék, így viszont állandóan a visszavonulást fontolgatom.
– Ha a Neckaron annyival simább volt a víz tükre, miért költözött vissza Magyarországra?
– Miután 1991-ben megözvegyültem, lassan de biztosan elkezdtek bennem dolgozni az ősi gyökerek. A honvágyam addig fokozódott, míg 2005-ben visszatértem Nagymarosra. Itt élnek a rokonaim, a barátaim, itt érzem igazán jól magamat, bár a lányom és az unokám nagyon hiányzik.
Forrás: Jocha Károly