„… A nagy rohanásban helyi idő szerint reggel 6 óra 20 perckor sikerült közös időpontot találni a beszélgetésre Novák Mariann evezőssel, aki legjobb tudomása szerint első magyarként vehet részt vasárnap a nők részére 1927. óta 67. alkalommal kiírt Oxford-Cambridge evezős versenyen, ahol a férfiak már 1829-ben elkezdték párviadalukat.”
– Köszönöm az érdeklődést – ezzel kezdte a huszonöt éves sportoló hölgy.
– A normálsúlyúak nyolcasában, az egyes beülőben, tehát a leghátsó pozícióban lapátolhatok majd. Ez egy kényes és igényes feladat a nyolcason belül, mivel ezen a helyen a leglabilisabb a hajó, így technikailag különösen sokat kell tennem. Könnyű testsúlyom is nehezíti a dolgomat – a legutóbbi mérlegelésnél 59,80-at mutatott a műszer.
– Egy ilyen rangos versenyre nyilván nem lehet csak úgy, máról holnapra bekerülni. Ha lehet, mondjon néhány szót evezős múltjáról!
– Tizenegy éves voltam, amikor a Ganz-Villany Sportkörben elkezdtem a barátkozást nagyon megszeretett sportágammal. Hét esztendővel később léptem át a Külker EK Óbudá-ba, amelynek mindmáig tagja vagyok. Móricz László, Neisz Gábor és Búza József edzők sokat segítettek abban, hogy ifiben majd a felnőttek között összesen kilencszeres magyar bajnok vagyok. Két U23 világbajnokságon is részt vehettem: könnyűsúlyú egypárevezősben harmadik lettem, nővéremmel, Zsófiával pedig könnyűsúlyú kétpárevezősben hetedikként végeztünk.
– Milyen úton került ki Angliába?
– Édesapám 2008. óta Oxfordban egyetemi tanár, később Zsófi ott nyert el pályázati úton PhD-képzésben való részvételt, rendszerbiológus témakörben. Jómagam régész diplomásként 2012. januárjában sikerrel pályáztam az archeológus-régész mesterfokozati tanulmányokra. Oxfordba egyébként 2012. októberében, egyhónapos késéssel érkeztem, mivel részt vehettem egy német csapattal egy grúziai ásatáson.
– Az egyetemi evezős klubban szívesen fogadták?
– Beállhattam a sorba, s mivel mintegy harmincan küzdöttünk a hajóba kerülésért, így minden nap igen keményen meg kellett hajtanom magamat. Még a végleges összeállítás március 4-i kihirdetése előtti napon is húszan voltunk versenyben. Két, kiváló edzővel készülünk: a kanadai Christine Wilson az Egyesült Államok nyolcasának is volt másodedzője, Natasha Townsend pedig az utolsó két olimpián az angol nyolcasban evezett.
– Eddig 26 oxfordi siker áll szemben az ellenfél 40 győzelmével…
– Természetesen mindkét fél nyerni szeretne. A kemény egyetemi követelményrendszer mellett nagyon nehéz a napi két edzésnek időt találni. Amikor evezünk, 5:45 kor indulunk, az ergométeres erősítések 6:30-kor kezdődnek. Egyébként a Temze szokatlanul nagy áradása miatt vasárnap, helyi idő szerint 15 órakor az Eaton-Dorney-i olimpiai pályán rajtol a kétezer méteres futamunk.
– Mennyire ismerik el Angliában a női evezést?
– Az utóbbi években bekövetkezett „enyhülés” eredményeként mind jobb az elfogadottságunk. Ebben az évben először mi is ugyanolyan szponzori támogatást kapunk, mint a férfiak. Azt is bejelentették, hogy 2015-ben már a nők is a férfiak 4 mérföld, 370 yardos, mintegy 6,8 kilométeres távján tehetik próbára magukat.
– A versenyt követően (amelyet egy héttel később, a férfiak erőpróbája előtt láthatják a magyar tévénézők) milyen tervei vannak?
– Abszolút elsőbbséget élveznek a tanulmányaim, májustól a vizsgáim miatt másfél hónapig csak véletlenszerűen tudok majd evezni. Az is előfordulhat, hogy a magyar evezős bajnokságra sem tudok majd hazautazni.
– Amikor nem tanul vagy evez, mire marad ideje? Mennyire tudja követni a sportvilág történéseit?
– Gimnazista öcsém révén a labdarúgás is érdekel, de nem az erőfutballt játszó angolokat, inkább a technikás olaszokat nézem, ha tehetem. Szívesen látnék több atlétikai és úszóversenyt is; egyszer majd eljön ennek is az ideje.
Forrás: Nemzeti Sport/Jocha Károly, fotó: Lucy Harris
